2025 január végétől egy rendhagyó programsorozatot indítottunk el a Józsefvárosi Múzeumban: a Losonczi téri Általános Iskola és a Molnár Ferenc Általános Iskola pedagógusaival és 6. osztályos diákjaival egy egész féléven keresztül tartó közös kísérletbe/ munkába fogtunk! Négyrészes blog-sorozatunkban folyamatosan osztjuk meg veletek beszámolónkat. Az alábbiakban az első egy hónap tapasztalatait osztjuk meg Veletek.
Nekem Nyolc!-helytörténet és indentitás néven indított programsorozatunk célja a sérülékeny csoportok identitásának erősítése, a józsefvárosi identitás erősítése pl. a zsidó, roma közösség történetének megismerése. Modellprogramként indítottuk el a sorozatot, de hosszú távon akár az általános iskolák programjába bekerülhet.
Néhány szó a helytörténetről és annak oktatásáról
A helytörténeti ismereteknek meghatározó szerepük van a helyi identitás kialakításában és megerősítésében, ami növelheti a település népességmegtartó erejét. Segíti a közösségi, nemzetiségi azonosságtudat kialakítását. A család és a lakóhely múltjának ismerete és megszeretése jelenti azt a biztos gyökeret, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember megtalálja a helyét és otthon érezze magát településén, Józsefvárosban. Rendszerezett ismeretanyagként lehetőséget teremt a különböző kultúrák értékeinek megismerésére, a környezet értékeit megbecsülő és védő magatartás, illetve a szociális érzékenység kialakítására.
A helytörténet oktatása azért is kiemelkedően fontos, mert a tanulók felfedezik, hogy a nemzedékeken át létrehozott közösségi hagyomány összeköti őket a múlttal és segít nekik eligazodni a jelenben. A múlthoz való viszonyukat és a történelmi tudatuk kialakulását is nagyban segíti, ha a közvetlen környezetükből, a családból és a lakóhelyükből indulnak el. Ez a tudás bővíti a tanulók ismereteit, erősíti a hagyományőrzést, a különböző nemzetiségek kultúrájának, értékeinek megbecsülését. Értékrendjével hozzájárul a tanulók értelmi, érzelmi, etikai és esztétikai neveléséhez, a természettel való harmonikus kapcsolatuk kialakításához és a társadalomba való beilleszkedésükhöz.
Hogyan kezdtünk hozzá a munkához?
2024 elején -a program elindulását megelőzően- leültünk közösen gondolkodni a két intézmény vezetőjével akik rendkívül nyitottak és segítőkészek voltak az egész program során. A célunk az volt, hogy amennyire lehet, megismerjük látatlanban az osztályokat. Erre azért volt szükség, hogy felkészüljünk a csoportokon belüli egyéni igényekre, illetve hogy a foglalkozásokat a különböző csoportok erősségeihez, érdeklődéséhez igazíthassuk. Volt osztály, akinek a színházas „vénája” az erősebb, van akiket a zene ragad meg inkább, illetve olyan csoport is, akikből többen a tanulási időn kívül is számos önkormányzati programban vesznek részt: például a Kesztyűgyár rendszeres eseményein.
Összesen négy osztállyal dolgozunk együtt: mindegyik iskolából 2-2 csoporttal. Azt, hogy valóban mennyire szellemesek, ötletgazdagok és viccesek a diákok csak később, a személyes találkozásnál szembesültünk: ők azok, akik igazán megkönnyítették és tartalommal töltötték fel a közös munkát.
A foglalkozások kidolgozásánál külön figyelmet szenteltünk annak, hogy az osztályokban sok idegen nyelvű, magyarul nem feltétlenül jól beszélő gyerek is tanul. A józsefvárosi általános iskolákban a nyelvi és kulturális sokszínűség kiemelkedően jellemző, ezért az óratervek kidolgozásánál és később, a közös munka során igyekeztünk ügyelni arra, hogy olyan nyelvi szinten tartsuk az órákat, amiket egy nem anyanyelvi tanuló is megért. Később azt tapasztaltuk, hogy ez -főleg azokban a helyzetekben, amikor a különböző témák során intenzív beszélgetés alakul ki egy-egy témáról- nehézségekbe is ütközik. Szerencsére a diákok gyakran éppen eléggé figyelnek egymásra ahhoz, hogy ilyen helyzetekben egymás segítségére siessenek: többször fordult elő, hogy aktívan, olykor szimultán fordították egymásnak a beszélgetést.
Hogyan zajlottak eddig az órák? Milyen témákat dolgoztunk fel a diákokkal?
A józsefvárosi helytörténet rendkívül gazdag és sokszínű, hasonlóan a hatodikos diákok szerteágazó érdeklődéséhez. A két univerzum érintkezési pontjait megtalálni nem feltétlenül könnyű feladat. Igyekeztünk ezért az előre elkészített féléves óratervünket minél rugalmasabban kezelni. Elsődleges célunk az volt, hogy olyan témákat dolgozzunk fel az beszélgetést és alkotást elegyítő 45 perces iskolai alkalmakon, amik a diákok saját érdeklődéséből fakadnak. Törekedtünk arra, hogy minél több témát ők vessenek fel. Hiszen végtére is ez a program az őszinte, konstruktív kíváncsiságról is kell, hogy szóljon: arról a kíváncsiságról, amivel nekünk pedagógusoknak, felnőtteknek, döntéshozóknak kell fordulnunk a gyerekek felé ahhoz, hogy amennyire lehet megértsük a jelenüket, vágyaikat, fantáziáikat, meghalljuk kritikáikat és észrevételeiket a mindennapokkal, az iskolával, Józsefvárossal és persze velünk, felnőttekkel kapcsolatban.
A 45 perces órákat az iskolákban tartottuk a Hon és Népismeret tantárgy keretében, illetve minden negyedik alkalommal a csoportok ellátogattak a Józsefvárosi Múzeumba, ahol 90 perces alkalmakon foglaltuk össze az elmúlt három alkalom témáit és készültünk fel a következő témakörökre.
Ahhoz, hogy egy kerület történetét és benne a mi szerepünket megértsük, először a saját szűkebb környezetünkhöz való kapcsolatunkat kell feldolgozni. A módszerünk ezért az volt, hogy az első négy alkalommal a diákok mindennapi életének egyik legfontosabb helyszínéhez, az iskolához, az iskola épületéhez és mindennapjaihoz köthető élményeket, tudást dolgozzuk fel.
Az első alkalmakon -a bemutatkozást követően- arra voltunk kíváncsiak, hogy mik azok a meghatározó emlékek, amik az iskolához és annak sajátos tereihez kötődnek náluk. A foglalkozásokon érintettük a múzeumpedagógiai foglalkozások alapvető kérdéseit is: mi is az egyáltalán, hogy „múzeum”? Miért járunk múzeumba és ha igen, van-e bármilyen értelme? Mit is tekintünk értéknek, amikor dolgokat gyűjtünk? Kik alakítják egy kiállítás és egy iskola tereit? Kik azok a „kurátorok”? Lehet, hogy mindannyian kicsik azok vagyunk?
A legelső alkalommal tehát emlékeket gyűjtöttünk. Megismerkedtünk az úgynevezett „múzeumi leíró kartonnal” és megkértük őket, hogy bármilyen (!) az iskolához köthető emléket írjanak le erre a papírra. Egyetlen kérésünk volt hozzájuk: kategorizálják is az emléket a leíró lap archívumi logikája alapján: „méret”, „technika”, „kiadó neve”, stb…. Ezt olykor teljesen jogos értetlenkedés fogadta. Miért? Mi ennek az értelme? Mit akarunk vele csinálni? Hova kerülnek majd az emlékeik?
A diákok kérdései nagyon is helyénvalóak! A foglalkozásoknak ezen a pontján megismerkedtünk az „oral history” fogalmával: az ő történeteiket, akár csak a kerületben élő más emberekét múzeumként természetesen ugyanúgy gyűjtjük, akár csak a tárgyakat: a történetek értéke nem kevesebb, mint egy tárgyé.
A második alkalommal a csoportokkal az emlékezés témáját folytattuk: micsoda egy emlék, hogyan emlékezünk? Ezeken az alkalmakon a téma a szűk iskolai tér, az osztályterem volt: mi változott az osztályteremben, ki helyezi/helyezte ki a benne látható dekorációt, milyen emlékeik vannak az ott lévő tárgyakról, hogyan alakul ki egy osztályterem archeológiája? Kicsoda/kicsodák egy iskola kurátorai? Az igazgató? Az osztályfőnök? A gyerekek? Itt is történeteket gyűjtöttünk, de most már nem írott formában. Előkerültek a helyi iskolai/korosztályos legendák/fantáziák is.
Az egyik iskolában a „Szarvas Démon” figurája központi szerephez jutott. ( A Szarvas Démon egy, a wc-ből előmászó furcsa alak, aki néha leselkedik, néha pedig csak úgy van.
Ez a jópofa figura évek óta a közös viccelődés, fantáziák tárgya náluk.) A Szarvas Démon, (illetve más osztályoknál: a Földönkívüli) később fontos szerephez jutott a foglalkozások tematikus hangsúlyainak kidolgozásánál.
A harmadik alkalommal az előző alkalom témák felidézését követően, az osztályteremből kimozdulva az iskola változatos tereit jártuk be. Megkértük őket, hogy keressenek helytörténeti emlékeket és csoportokra bontva tartsanak tárlatvezetést az iskolában, ahol bemutatják a többieknek. Ezeken az alkalmakon kiderült, hogy néhány diák kifejezetten tájékozott az iskola történetéről, azt olykor még a „nagyobb képben”, Józsefváros történetén belül is el tudták helyezni.
A negyedik alkalommal a Józsefvárosi Múzeumban találkoztunk. Ezen az alkalmon már több, a klasszikus értelemben helytörténeti tematikát dolgoztunk fel a gyerekekkel. A cél éppen ez volt- lépésről lépésre egyre közelebb kerülni a “klasszikus” helytörténeti ismeretátadás módszeréhez.
Az alkalmon a fő témánk Róth Miksa üvegműves művészete, a Józsefvárosban található üvegfestészeti műtermei, a szecesszió és art déco vizuális nyelve, illetve általában a kiállítás önálló felfedezése volt.
A foglalkozásra úgy készültünk, hogy kiállítás alsó szintjén lévő tárgyain kis, színes négyzeteket helyeztünk el. Megkértük őket, hogy minden előzetes felvezetés nélkül fedezzék fel maguknak a teret és a kiállított tárgyakat: sétáljanak szabadon saját ritmusuk szerint. Egyetlen “feladatot” adtunk nekik: arról a tárgyról amit érdekesnek tartanak vegyenek le egy kis négyzetet és vigyék magukkal. Miután a kiállítás terében való szabad kószálással, felfedezéssel végeztek feltettük a nekik a kérdést: honnan vették el a kis négyzeteket, miért onnan és mit tartottak az adott tárgyban érdekesnek?
Ezután rövid tárlatvezetést tartottunk a csoportnak: azokról a tárgyakról/témacsoportokról beszéltem, ami valamiért megragadta az érdeklődésüket. A József krt 19-alatt 62 évig működő szűcsműhely kapcsán kiállított tárgyak és az azt vezető Tasnádi Istvánnal készült nagyon érdekes interjú egyöntetűen a diákok kedvence volt.
Hasonlóképpen a Szanálás és Panelházak elnevezésű szekció, ami kifejezetten a Losis diákok figyelmét ragadta meg: a szemléletes infografikákon és érdekes szövegeken a diákok hamar felfedezték a saját iskolájukat ami kapcsán beszélgettünk a saját környékükről, az iskola múltjáról és jelenéről is.
A kis négyzeteket továbbra is kezünkben tartva leültünk Róth Miksa üvegfestészetről szóló témája elé és Róth Miksáról, józsefvárosi kötődéséről, az ablakokról és a fény szerepéről beszélgettünk. A náluk lévő négyzetekből ezt követően kínai-lámpácskákat készítettek 4 fős csoportokban. A lámpák alapanyaga spatulából összeállított színes négyzetek, pauszpapír, illetve az általuk a papírra rajzolt színes dekorációk. A dekorációk témájául azt kértem tőlük, hogy inspirálódjanak a Róth Miksa-féle növényi ornamentikákból, állat-motívumokból. A lámpák fényét a telefon elemlámpája, illetve az általunk előre elkészített led-izzós, elemes kislámpák szolgáltatták.
A foglalkozások végén leültünk a diákokkal: átbeszéltük a múzeumi élményeiket, a témákat, amik szóbakerültek az alkalmon. Megjérdeztük őket, hogy a látottak alapján: mivel szeretnének foglalkozni a következő alkalmakon? Mik azok a témák, amik érdeklik őket?
A felmerülő témák közül a “régi emberek élete” a “mindennapok” a “panelházak” a “hajléktalanok” és a “divat” témakörei voltak a legnépszerűbbek. Így a következő hetekben ezekkel a témákkal folytattuk.