Múzeumunkban 2022-től, intézményünk indulásának pillanatától kezdve komoly tudományos kutató– és terepmunka folyik. Az eredmények egy jelentős része a 2024-ben megnyílt állandó kiállítás különböző témáin keresztül már publikálásra került. Másik része kerületi sétákban, facebook-bejegyzésekben, köztéri projektekben, időszaki kiállításokban öltött testet. Kutatásaink során lakóházak is látóterünkbe kerültek, ahol az építéstörténet mellett az egykor ott lakókkal, az ott működő üzletekkel, kis műhelyekkel is foglalkoztunk.
2027-ben lesz kerületünk 250 éves. Ennek méltó megünneplésére készülve idén elindítottuk azt a háztörténeti kutatóprojektünket, amelyben részben már a korábbi eredményeinkre, tapasztalatainkra is támaszkodhatunk. A projektben szereplő lakóházakat többféle szempont alapján választottuk ki. Igyekeztünk Józsefváros egész területéről minél szélesebb időintervallumból meríteni, a kezdetektől egészen napjainkig. Fontosnak tartottuk, hogy az építészetileg is sokszínű házak története adott esetben kapcsolódjon a múzeum gyűjteményi anyagához, de akár folyamatban lévő, vagy tervezett kutatási témá(k)hoz is. A projektben szereplő épületek egy része helyi vagy fővárosi védelem alatt áll, de vannak köztük műemlékek, vagy bontásra ítélt lakóházak is. A válogatás során az is fontos volt és a jövőbeli kutatás során is kiemelt célunk, hogy a házakhoz kapcsolódó emberek, tárgyak, (személyes) történetek, vagy akár társadalmi rétegek minél szélesebb spektrumot öleljenek fel.





